Alkalmazásszolgáltatók Magyarországon
HVG
cikk
Másra
hagyják Az a cég, amely nem akar a munkájához
szükséges szoftverek futtatásával, karbantartásával,
frissítésével bajlódni, ezt más vállalkozásra is bízhatja.
Egyelőre - a világ fejlettebb fertályaihoz hasonlóan - kevés
cég teszi ezt Magyarországon, ahol külön akadályt jelent a
kapcsolattartáshoz használt telefonvonal
drágasága. Alig lehet
eligazodni az informatikai világban használatos fogalmak,
rövidítések között, gyakran még maguk a szereplők is mást
értenek egyes megnevezéseken - legalábbis ez derült ki, amikor
a HVG megpróbált a hazai ASP (Application Service Providing
vagy Provider), azaz alkalmazásszolgáltatási piacon
körülnézni. Egyesek egy cég informatikai rendszerének teljes
vagy csak részleges kihelyezését, az alkalmazásszolgáltatók
általi működtetését tartják ASP-nek. Mások szerint ez egyszerű
outsourcing (belső feladatok külső cégekkel való
elvégeztetése). Ismét mások abban látják a perdöntő
különbséget, hogy az outsourcing az adott cég tulajdonában
álló hardverek és szoftverek kívülről történő
karbantartását-fejlesztését jelenti, míg az
alkalmazásszolgáltatók saját szervereiken futó szoftvereiket
és alkalmazásaikat adják bérbe
vállalatoknak. "Amikor mi
elkezdtük termékszolgáltatásainkat, nem tudtuk, hogy ezt
ASP-nek hívják, igaz, erről ma sem vagyok teljesen
meggyőződve" - jelentette ki a HVG-nek Szenes Gábor, az
Econet.hu Rt. stratégiai döntésekért felelős vezetője. A cég
mindenesetre ASP-szolgáltatásként épít adatbázisokat, s teszi
elérhetővé azokat a felhasználók számára: "több mint negyven,
tartalmat szolgáltató beszállítónk van, s az általunk így
létrehozott adatbázist használják megrendelőink" - mondta
Szenes. Ügyfeleik között különböző webportálok működtetői is
megtalálhatók, például mintegy 150, honlapot fenntartó
önkormányzat. Az ASP-t eredetileg arra találták ki, hogy
olyan vállalatoknak nyújtson informatikai segítséget,
amelyeknek nem gazdaságos külön számítástechnikusi csapatot
működtetni, évről évre a szoftverek és hardverek frissítésével
bajlódni. Ezeket - állítják az ASP hívei - sokkal egyszerűbb
bérelni, mint megvenni, aztán önállóan karbantartani,
fejlesztgetni. Egyelőre mégis
bizalmatlanok a potenciális megrendelők. Inkább maguk
fejlesztenek, saját informatikai munkatársakat tartanak.
"Tapasztalataink szerint a cégek maguknál szeretik tartani
adataikat, akkor tudják biztonságban őket, ha a szekrényben
vannak" - mondta a HVG kérdésére Drágossy Richárd, a debreceni
ASP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. E cég egyébként olyan
saját szoftvert kínál a hozzá tartozó informatikai
környezettel együtt, amely közművállalatok pénzforgalmi,
számlázási, díjbehajtási munkáját segíti. Ezt el tudnák látni
úgy is, hogy az adatokat egy náluk lévő központi szerveren
tárolnák, s az egyes cégek onnan hívhatnák le azokat bérleti
díj fejében. "A cégek azonban inkább megveszik a szoftver
használati jogát, így egyelőre ASP-ként nem is tudunk működni,
pedig felkészültünk rá" - panaszolja
Drágossy. Az ASP-vel
foglalkozó cégek szerint az ő igazi terepük a kis- és
középvállalkozások kiszolgálása, hiszen ezeknek az informatika
beszerzése, működtetése viszonylag sokba kerülhet. A kis cégek
bizalmatlanságát leszerelendő az alkalmazásszolgáltatók
különféle csomagokat állítottak össze, amelyekbe első körben
az olyan hagyományos szolgáltatások bérlése tartozik, mint
például egy szövegszerkesztő, táblázatkezelő vagy
levelezőprogram, tehát különféle irodai alkalmazások. E
programok az ASP-nél lévő szerveren futnak, onnan tudják
azokat a megrendelők lehívni saját gépükre. Ezeknek az
alkalmazásoknak a menedzselése azonban nem hoz túl nagy
bevételt az ASP-knek, mert aránylag egyszerű, olcsó
szolgáltatásról van szó, ami csak akkor gazdaságos, ha sok
megrendelőjük van. Ha viszont
egy cég elégedett az irodai szoftverek bérletével, esetleg már
a komolyabb üzleti, vállalatirányítási szoftverek kívülről
való igénybevételére is rábeszélhető. Ha valakinek csak a
könyvelése vagy csak a készletgazdálkodása fut valamely
ASP-nél, már az is elég ahhoz, hogy a cég szinte összes
bizalmas adata kikerüljön a szolgáltatóhoz. Ráadásul nehéz
tisztázni, mi van akkor, ha az ASP például csődbe megy: hova
kerülnek az adatok, hogyan folyik tovább a cég egyes ügyeinek
intézése. Ha pedig egy ASP lehúzza a rolót, akkor hogyan
folytatja egykori ügyfele például a könyvelését? Az is
meggondolandó, hogy ha egy vállalat egyszer egy ASP-re bízza
magát, akkor leépíti saját informatikai kapacitását, s ha
mégis úgy érzi a cég vezetése, hogy rosszul döntött, akkor az
egyszer volt rendszert visszaépíteni már sokkal nehezebb
lesz. Az ASP-k viszont
szívesen hangoztatják, hogy náluk sokkal nagyobb biztonságban
vannak az adatok egy esetleges vírus, külső támadás vagy
áramkimaradás esetén, hiszen ok például folyamatosan frissítik
vírusirtó szoftvereiket, míg egy kisvállalat nem biztos, hogy
elég figyelmet vagy pénzt tud fordítani ugyanerre. A
szerződésekben általában külön klauzulák szólnak az adatok
titkos kezeléséről s az adatbiztonságról is. Arról nem is
beszélve, hogy az ASP-nél lévő adatokról állandó mentés
készül, sőt - mint azt Fárizs Péter, a Hostlogic Kft.
ügyvezetője és egyik tulajdonosa a HVG kérdésére elmondta - a
mentéseket még fizikailag is elkülönítik, azaz másik
helyszínen tárolják. "Az ASP-t szerintem az különbözteti meg
az outsourcingtól, hogy üzleti megoldást, azaz alkalmazást
közvetít, nem egyszerűen csak egy szoftvert tesz elérhetővé" -
mondta Fárizs. A cég tevékenysége dinamikusan futott fel az
utóbbi időben: míg 2001-ben 5 vevője volt 53 felhasználóval,
jelenleg 19 vevője van több mint 300 felhasználóval.
Havidíjas, bérleti formában árulják a konstrukciót, az első
szerződés 48 hónapról szól. Az ASP befogadásához - állítja
Fárizs - komoly meggyőző munka kell, a kooperáció általában
azokkal a partnerekkel sikeres, ahol már volt valamilyen
szintű informatika, s tudják, mit nyernek egy jól konfigurált
rendszerrel. Az ASP-k elterjedését viszont általános vélemény
szerint a magyarországi telefondíjak mértéke, illetve a
sávszélesség szűkössége akadályozza a
leginkább. Mi is az ASP
szolgáltatás, magyarul Application Service Providing? Az
alkalmazás szolgáltatás során az ügyfél az általa használt
alkalmazást szolgáltatásként veszi igénybe, amelyért egy
bevezetési, implementálási díj után havi díjat fizet. Ez nem
ismeretlen a szolgáltató cégek előtt, hiszen ők is alapvető,
kulcsfontosságú, az ügyfelek számára a létfenntartáshoz
szükséges szolgáltatásokat nyújtanak, mint amilyen a víz, a
meleg, az energia. Az ügyfelek nyugodtak, senkinek sem fordul
meg a fejében saját kutat ásni, máglyát rakni a szoba közepén,
mert hátha kiesik az igénybe vett szolgáltatás. Ugyanilyen
megbízható módon ma már akár számlázási rendszert is lehet
igénybe venni. Ezzel az üzemeltetés, jogszabálykövetés és
egyéb nyűgös feladatoktól szabadul meg az igénybevevő.
|